A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ tisztelettel meghívja Önt 2016. december 15.-én, csütörtökön18 órára Jakobovits Miklós (1936 – 2012) festőművész kiállításának megnyitójára, az Erdélyi Művészeti Központban. (Olt utca 2. szám, földszinti és III. emeleti kiállítótér)
A vendégeket köszönti: Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere.
A tárlatot megnyitja Kányádi Irene, művészettörténész, a Partium Keresztény Egyetem előadótanára Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője.
Közreműködik Kónya-Ütő Bence a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze
A kiállítás megtekinthető: 2017.december 16. és január 15. közt, keddtől péntekig, 10-től 17 óráig, szombaton és vasárnap 10-től 14 óráig.
Jakobovits Miklós 1936-ban született Kolozsváron. Örmény-katolikus édesapja Jakobovits Mihály oldalán, aki cím és cégtábla valamint díszletfestő, a harmincas- negyvenes évek Kolozsvári Magyar Színházában, végül a sepsiszentgyörgyi színház díszletfestőműhelyének vezetője, Miklós már 4-5 évesen megismerkedik a színek, a festő eszközök, a kép és plasztika készítés, a felirat és betű szerkesztés valamint a plakátkészítés fortélyainak, anyagainak világával. A katolikus iskola padjaiból a neves marosvásárhelyi Bordi András féle festőiskolából állami Képzőművészeti Középiskolává bővült iskolába irányították, Az ott megalapozott tudás birtokában veszik fel 1955-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolára, ahol mint Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványa szerzett diplomát. Kádár Tibor mindenféle maradi beszűkültséggel páros narratívvitás elleni szemlélete, az absztrakciót is ostromló modernsége, mély nyomot hagyott a fiatal festő habitusában. Művészi habitusára leginkább Nagy Albert szellemének erkölcsisége, hivatástudatának nemzeti-társadalmi identitáskeresésben kiteljesedő humanista elkötelezettsége és nem utolsósorban a művészet megváltó erejében vetett feltétlen hite hatott. Jakobovits Miklós bár nyíltan sohasem szállt szembe a hatalommal, számos olyan képet festett és írást közölt, amely kényesnek számított a diktatúra körülményei között. Rendkívül bosszantotta minden homogenizáló és áltekintélyre építő hatalmi megnyilvánulás. Ezeknek ihletében rajzolta, festette azokat a rajzait, képeit, amelyekben a tekintélyelvű társadalom rongyrázó hatalmaskodásait önkényességét figurázta ki. Művészi identitását végül szakmai elmélyültségében vélte megtalálni és ezzel a következő nemzedék művészi hitvallásához közelített.
Törekvéseit így összegezte: „A képzőművészet formai jelei – a szín, a ritmus, a metafizikus időtlenség visszaadása – izgatnak leginkább, ezekkel próbálok átfogóbb, egyetemes hangulatot teremteni munkáimban. Másik nagy titkos vágyam hasonlatos ahhoz, amit Monet művelt az impresszionizmussal: hogyan tudnám a piktúrán keresztül az ősi, több mint kétezer éves időbeli lényegeket, díszleteket leszedni, és visszaadni egy régi kornak a történéseit. Olyan ez, mintha az idő lényegét próbálnám besűríteni.”
Nagy fontosságot tulajdonított azoknak a különös természeti, történelmi tényezőknek, amelyet szülőföldje Erdély, a maga nemzeti, etnikai sokszínűségével és évezredes egyszerre nyugati és keleti gyökerű európai kultúrájával nyújt az itt alkotóknak. Jakobovits Miklós remekbeszabott életműve a lehető legjobb bizonyíték arra, hogy ez a sajátságos kulturális entitás nem csak létezik, de egyetemes értelemben is a lehető legszínvonalasabb értékek eredőjévé válhat.
