Az Erdélyi Művészeti Központ és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt és hozzátartozóit Paulovics László festő- és grafikusművész Visszatekintés (1960-2018) című kiállításának megnyitójára 2018. július 24-én, kedden 18 órára az Erdélyi Művészeti Központba.

Köszöntőt mond: Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy város polgármestere, Tardy-Molnár Anna, a MANK Nonprofit Kft. ügyvezetője és Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.

A kiállítást megnyitja: Szepes Hédi művészettörténész, a kiállítás kurátora.
Az esemény házigazdája Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője.

A kiállítást Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Erdélyi Magyar Művészeti Központ Egyesület, a Kisebbségiekért Pro Minoritate Alapítvány és az RMDSZ Kulturális Autonómia Tanácsa támogatja.

A helyszín: Sepsiszentgyörgy, Olt utca 2. szám, földszinti kiállítótermek.
A kiállítás megtekinthető: 2018 július 25. és augusztus 24. között, keddtől péntekig, 10-17 óráig, szombaton 10-18 óráig, vasárnap zárva.

Gondolatok Paulovics László művészetéről

„Paulovics László kiállítása az Erdélyi Művészeti Központban a művész festői és grafikusi munkásságából ad ízelítőt, művészetének legfontosabb hangsúlyait és a közöttük lévő összefüggéseket dokumentálva.

Paulovics László festőművész, grafikusművész, színházi díszlet- és látványtervező 1937-ben született a partiumi Szatmárnémetiben. l985-ben emigrált a Német Szövetségi Köztársaságba, ahol több mint húsz éven keresztül élt és dolgozott. 1997 óta Szentendrén saját műtermében dolgozik. Mélyen érző szívvel, de logikusan gondolkodó értelemmel él a világban, fenntartva és növelve fogékonyságát, a szublimálás képességét, belső erőinek sűrítését.

Tavaly, a nyolcvanadik születésnapja alkalmából kolozsvári Szépművészeti Múzeumban rendezték meg gyűjteményes kiállítását, majd a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával a Vigadó Galéria mutatta be festményeit és grafikáit. Ezek a bemutatók nemcsak visszatekintésre, de összegzésre is alkalmat adtak.

Paulovics László eddigi pályaképe azt mutatja, hogy következetesen halad újabb és újabb figyelemreméltó eredményeket, műveket felmutatva a maga alkotói világában, amely a több ezer éves festészet tradícióinak ismeretében is sajátosan egyéni felfogású, gondolatiságot sugárzó munkák megalkotására készteti. Jellemző rá, hogy egy-egy meghatározó élmény vagy motívum folyamatosan izgatja fantáziáját, és több variációban is keresi a végső megoldás lehetőségét. De nem saját bravúrjai csábítják – nekünk akar minél többet adni magából!

A sepsiszentgyörgyi tárlaton jól megférnek egymás mellett az expresszív gesztusok sokaságából formált szenvedélyes képek, a figurális kompozíciók, a csendesebb, lírai festői elmélyülések, a portrék, a tusrajzok és fametszetek.

Paulovics László sokszínű festészetében figurális kompozíciók, lírai absztrakciók, gesztusfestmények, nonfiguratív művek váltják egymást. Munkáiban egy individuális szűrőn keresztül teremti meg a hagyományokat. Néhol a kifinomultabb, szenzibilisebb, az emberi lelkületre, érzésekre odafigyelő művész tör előtérbe, azokon a képeken, amelyek arról szólnak, miképp íródik át, telítődik művészi tartalommal a közvetlen élmény. Másutt egyfajta „rendteremtő” érzékenység figyelhető meg, ahol a formák és színek variációjával, játékával teremt harmóniát.

Figurális képein az expresszionizmus érzelmi intenzitását (Dübörgők) a színmezők telítettségét, strukturáltságának erejét használja ki. Előszeretettel játszik a figuráció és az absztrakció közötti vékony határral, vagy éppen a kettő közötti organikus átmenettel. Figurális képei az emberi kapcsolatokra, néha az összetartozásra, néha az elidegenedésre, az érzelmi állapotokra irányítják figyelmünket. Megtalálta azt a megjelenítési formát, amely az ösztönös gesztusok, a bizonytalanul tapogatózó, de mégis határozott mozgások, a néha naiv kapcsolatteremtések érzékelésére alkalmas (Három Grácia, Lányok).

Lírai absztrakció, szürrealitás, dekorativitás, eklektika, nonfiguráció, koloritás – keresem a művészetéhez illő szavakat, de egyik sem elég pontos.

Szemét a motívumhoz igazítja, miközben képeinek fegyelme, a színek mélyülő tüze egyre erőteljesebb. A kontúrok szilárdan kivehetők, de sohasem annyira, hogy a száraz váz uralkodjék a felületen. A képeket nézve szembetűnik a kifinomult érzéki intelligencia, mellyel a témához nyúl, és szembetűnő az egyéniség kifejezésének szándéka, tartalmi-esztétikai igényessége is.

Festményei kétarcúak: valamit megtudunk a felszínről, de mi is van mögötte? Egy gondolat és a gondolatból kiinduló sejtelmesség, érzékiség, titok. Színstruktúrával, az érzékeny, fénylő színek rendszerével különös, vibráló hatást tud kelteni. Szinte várjuk, hogy valami történni fog a felületen. Érzelmek és érzetek absztrakt dramaturgiája vezérli a történéseket.

A XXI. század emberének szemével nézi az erdélyi, a magyar és külhoni tájakat, a kisvárosok jellegzetes, századok formálta panorámáját. A formák és színek élményét keresi. Az e témakörből való képei a spontán, de el nem sietett reagálás, a friss, de tudatosan megszűrt élmény visszaadásának szép példái (Erdélyi fák, Ködös Hargita).

Külön kell szólnom Paulovics László portréképeiről, melyekben a kolorit tónusaival, egyfajta egységes kompozíció megfogalmazásával, néhol Matisse-i könnyedséggel, másutt lendületes, tiszta kontúrral drámai nyugtalanságot idéz (Lili, Lányok).

Az önarckép, még a legindividuálisabb és a legintimebb is, szükségszerűen idealizál. Hiába önmaga a modell, mások számára is láthatóvá kell tennie magát. Az önarckép: én-kép – a valóságos és vágyott, a ténylegesen létező és a képzeletbeli, a fizikai-biológiai és a pszichikus, morális lény felmutatása. Az arc maga az ember, a külvilág számára felismerhető és azonosítható lény. Paulovics László legújabb, 2018-ban készült Önarcképét egyik fő művének tartom. Benne van az emlékezés szomorúsága, a bölcs művész keserű iróniája. A kép újszerű melegséget áraszt, melyből egy nagyon rejtett nosztalgia is kiérződik.

A Művész tiszta képépítésre, a színek tudatos felhasználására törekszik. Ez a festészet azonban a racionális szerkesztés szigorúsága ellenére sem hideg, a képeken mindig jelen van a dolgok hangulata, s a festő szuggesztív egyénisége. A képek a színek és a fények, a pillanat és az állandóság harmonikus játékának elegyei.

A grafika mint műfaj a legalkalmasabb a mély, szubjektív mondanivaló ábrázolására. Paulovics László tusrajzaiban, linó-és fametszeteiben expresszív erővel jelenik meg a jelképes, a valós és az irracionális.
A valóságos tartalmat a láttatás mesteri megfogalmazása veszi át. A tárgyak, a figurák tikos értelmet kapnak. Az alkotót formai, tartalmi tömörítésre, magvas, karakteres megjelenítésre készteti. A kiemelésnek és elhagyásnak, vagyis a művészi absztrahálásnak olyan eszközeihez folyamodik, hogy a képi metaforák révén tudja fokozni az érzéki-intellektuális közlést.

A hatvanas években készült grafikáiban áttöri a dimenziók határait, hogy minél teljesebben jeleníthesse meg az anyagi és szellemi világ egységét. A vízszintesek és függőlegesek egymásba fonódásával, a mozdulatlanság és a mozgás érzékeltetésével egy dinamikus összhangzat keletkezik, amely egy harmonikus kiegyenlítődés felé tart.

Későbbi grafikai munkáinak kulcsfogalmai: szabad képzettársításokat megengedő tervszerűség, rafinált kultúrtörténeti, illetve jelképrendszerekbe helyezkedés, átvitt értelmű vizuális öntörténetírás, kifinomult érzékiség, realitás és irrealitás, logikai sejtelmesség homályos transzcendencia…
Nekem a kimondás és elhallgatás, a lázadás és az alázat is megjelenik, különösen a Németországban készült D 43 sorozat darabjainál.

Paulovics László műveinek egyik éltetője a belőlük kisugárzó hit ereje. Nem valamely hagyomány által rögzített vizualitásról van szó, bár több alkalommal a katolikus megváltás ikonográfiai elemei rejtőzködnek grafikáin (Pieta, Bevégeztetett…).

Egy mozdulat feszültsége dinamikus feszítőerőt sugároz a kompozíció erővonalaival együtt. A mozgásban megragadható pillanat, a felszín mögött rejtőző lényeg megfogalmazása izgatja. S ő képes arra, hogy érzékelhetővé tegye a tünékenység és maradandóság, a könnyedség és komolyság, az egyediség és az általánosság átmeneteit. Az időbeliség és a tőle elválaszthatatlan mozgás és mozdulatlanság képi megjelenítését úgy oldja meg, hogy figyelmünket a formai megoldásokról a belső tartalom felé irányítja.

Úgy érzem, hogy ösztönösen törekszik arra, hogy a figurákkal, a motívumokkal, a formával, a színnel való birkózás során létrejöjjön a végesnek a végtelennel való összekapcsolódása. Nem illusztrál, leképez, leír, hanem megjelenít.

Személyes és szent meggyőződésem, hogy a kortárs képzőművészeknek – legyen az magyar, német, francia – ebben az összekuszálódott térben és időben, az intrikák szorításában, a pusztuló szellemi és metafizikai értékek kiüresedésében fel kell mutatni egy tenyérnyi színes világot, önmagunk betűbe, képbe, rajzba dermedt néma üzenetét. Hiszen itt voltunk, s még itt vagyunk és megpróbáljuk tovább vinni művészi álmainkat. Őszinte hittel és alázattal.
Egy művésznek nem lehet más szerepe, lehetősége, minthogy saját érzéseit, mondandóját alkotásaiban kínálja fel nekünk. Paulovics László ezt teszi.
És mi megköszönve, elfogadjuk tőle.”

Szepes Hédi művészettörténész