Időtartam: 2024. július 23. – szeptember 27.

Megnyitó: 2024. július 23., kedd 15 óra, az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótere

A tárlatot Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, Deák Ferenc Loránd PhD művészettörténész és Bordás Beáta PhD, az Erdélyi Művészeti Központ vezetője nyitották meg.

A művész rövid életrajza:

A Szinérváralján született Incze János Dés (1909–1999) már a Szatmárnémetiben töltött iskolaéveiben elkezdett érdeklődni a festészet iránt, amikor rendszeresen eljárt osztályfőnöke, Sarkadi Sándor, illetve Popp Aurél festőművészek műtermébe. Képzőművészeti tanulmányokat viszont csak később, a munka melletti szabadidejében tudott végezni, így 1928–29 között a kolozsvári Szépművészeti Iskola soron kívüli növendéke volt, majd 1935–1940 között a nyarakat a nagybányai festőiskolában töltötte, ahol Ziffer Sándor korrigálta a műveit. Biztos kenyérkereseti lehetőség reményében a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanítóképzőjét végezte el, és 1935-ben végleg Désen telepedett meg tanítóként.

Választott városa, Dés, a középkori templom uralta főterével és szűk, kanyargós utcáival, piacával, a Szamos partjával és a kisvárosi miliőjével állandó témát és inspirációt szolgáltatott a festőnek, aki a negyvenes évektől kezdve utónévként is felvette a település nevét. A kisváros lakóit és tereit derűs iróniával átszőtt képeken örökítette meg, a mindennapi élet valósága érdekelte. A tudatosan „elrajzolt”, vázlatosan megfestett alakokat egy-egy kifejező, jellegzetes mozdulattal, gesztussal jelenítette meg. Meseszerű hatást keltő képei a pillanatkép elevenségével hatnak. Az általa használt kompozíciós módszer felrúgja a klasszikus szabályokat (nem követi az elő-, közép- és háttér hagyományos rangsorát), a festő egyforma jelentőséget tulajdonít a téma különböző elemeinek. A dési látképek és zsánerképek mellett vásznain Segesvár, Nagyszeben, Kolozsvár épületei is visszaköszönnek, de az olaszországi tanulmányútjai során felfedezett város- és tájrészleteket is megörökítette.

Egyéni kiállítások:
1930: Kaszinó, Nagyenyed • 1942: a dési leányiskola tornaterme • 1947: a Bolyai Tudományegyetem aulája, Kolozsvár • 1948: Kultúrpalota, Marosvásárhely • 1960: Kultúrpalota, Kolozsvár • 1962: Tartományi Múzeum, Nagybánya (Benczédi Sándorral és Ileana Vremirrel); Múzeum, Nagyvárad • 1963: Képzőművészek Szövetségének Galériája, Marosvásárhely • 1970: Petőfi Sándor Művelődési Ház, Bukarest; Történelmi Múzeum, Szatmárnémeti • 1971: Múzeum, Sepsiszentgyörgy; Művelődési Ház, Csíkszereda; a Képzőművészeti Alap Kisgalériája, Marosvásárhely • 1972: Dés • 1974: a Képzőművészeti Alap galériája, Kolozsvár • 1975: Korunk Galéria, Kolozsvár; Kisgaléria, Szatmárnémeti (Benczédi Ilonával) • 1976: Kisgaléria, Kolozsvár • 1978: Kisgaléria, Szatmárnémeti • 1979: Művelődési Ház, Dés • 1981: a Képzőművészeti Alap galériája, Kolozsvár • 1982: a Képzőművészeti Alap boltja, Marosvásárhely • 1989: az Országos Széchényi Könyvtár kiállítóterme, Budapest

Emlékkiállítások:
2003: gyűjteményes kiállítás, Erdélyi Ház, Sopron • 2009: jubileumi kiállítás, BarátságMűvelődési Központ, Százhalombatta • 2010: Duna Galéria, Budapest • 2011: Minerva-ház, Kolozsvár (Vajda Lászlóval) • 2018: A sárkány lefejezése (Ana Botezatuval), Quadro Galéria, Kolozsvár • 2022: Téka Alapítvány, Szamosújvár

Díja: 1989: Kájoni János művészeti díj

Rövid leírás a kiállításról:
Jelen kiállítás 90 festményt vonultat fel Incze János Dés gazdag életművéből, átfogva a művész különböző alkotói periódusait. Így kerülnek egymás mellé például az 1940-es években készült életképek, városképek és portrék; az olaszországi és erdélyi utazásainak emlékei (hatvanas–hetvenes évek) vagy a legutolsó korszakban, az 1980-as évek végén – az 1990-es évek elején festett művei. Az újszerű elrendezésben bemutatott tárlaton körvonalazódnak azok a témák, amelyekhez a festő egész élete során visszatért: a dési templom és a főtéri piac, a dési városrészletek, téli életképek, bivalyok, az utazások során megörökített városképek, a kisvárosi karakterek, a családi élet meghitt pillanatai, önarcképek. A nyolc magángyűjteményből, a festő családjától valamint a Sapientia Alapítvány és a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum gyűjteményéből kölcsönzött művek között számos olyan alkotás található, amelyekkel hosszú idő óta nem találkozhatott a közönség, így e retrospektív tárlat egyedülálló alkalmat kínál arra, hogy egyben áttekinthetőek legyenek az életmű meghatározó darabjai.
A tárlat anyagát háromnyelvű katalógus kíséri Deák Ferenc Loránd előszavával.

Szervezők:
Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Erdélyi Művészeti Központ Egyesület

Támogató:
Miniszterelnökség – Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.