Albert László kiállítása –  Erdélyi Művészeti Központ – 2017A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ tisztelettel meghívja Önt 2017. február 17 -én, pénteken 18 órára Albert László festőművész kiállításának megnyitójára az Erdélyi Művészeti Központba (Olt utca 2. szám, III. emeleti kiállítótér).

A kiállítást megnyitja Vécsi Nagy Zoltán az Erdélyi Művészeti Központ vezetője, a kiállítás kurátora.

Együttműködik: Ádám Julcsi zenko-n.

A kiállítás megtekinthető: 2017. február 18. és március 12. között keddtől péntekig, 10-17 óráig, szombaton és vasárnap 10-14 óráig.


Albert László festőművész életpályája:

Kilencven éve, 1926. december 3-án Petrilán született. Családja a Zsil-völgyi bányászlétből 1940-ben költözött Marosvásárhelyre, ahol a rajz és a színek vonzását érző ifjú rövidesen beiratkozott az Aurél Ciupe, majd Bordi András vezette Városi Szabad Festőiskolába. Éveken keresztül megszakításokkal látogatja a kurzusokat, az életkörülmények arra késztetik, hogy kenyérkereső mesterséget tanuljon. Bőrdíszműves lesz, ragaszkodik ehhez a munkához akkor is, amikor elismert művészként, az egyik legsajátosabb festői világ létrehozójaként tartja számon a köztudat.

1948- ban felveszik a kolozsvári képzőművészeti főiskolára. Kiváló tanárok, Kádár Tibor, Ciupe Aurél és Miklóssy Gábor oktatják. 1955-ben végez.

Egyéni hangja, saját útja keresésének öngyötrő folyamatát a megyei és országos csoportos kiállításokra benevezett képei tükrözik.

Ötvenéves, amikor 1976-ban Marosvásárhelyen megrendezi első egyéni tárlatát. Nagy meglepetést okoz, ahogy Banner Zoltán írja „rátalált a maga felülnézeti, majd gesztus jellegű absztrakt expresszionista festési módjára és szemléletére.” Innen meg-megújulva, szemléletileg árnyaltabban, színeiben még lenyűgözőbben, eszközeiben kifinomultabban, textúrájában is időről időre módosulva gazdagodik az életmű. Az első marosvásárhelyi tárlatát a székelyudvarhelyi (1979), a csíkszeredai, kézdivásárhelyi (1980) követi, majd ismét saját városában vállalja az egyéni megmérettetést (1986,1997,2001, 2006). 2004-ben Bolognában volt kiállítása. Itt is, ott is azt érzékelhették és értékelhették a nézők, amit a művészettörténész monográfusa így öntött szavakba. „Albert a korszerű (tudományos és művészi) látás parancsának engedelmeskedve az örök mozgásban lévő valóságnak azokra a megfoghatatlan szépségeire és törvényeire talált rá, amelyeket Kepes György ír le, s a sejtek, elektronok, fotonok, neutronok, kvantumok, atomok, ionok, molekulák, kromoszómák végtelen mintájából úgy szakít ki egy-egy képfelületnyit, hogy azzal a Végtelent érzékeltesse.” Vagy amint a művész vallotta képeiről, „lehet, hogy olyasmiről fognak szólni, amiket én nem is láttam, nem láthattam sohasem, de a makro- vagy mikrokozmoszban léteznek… Képeimmel rá akarom döbbenteni az embereket, hogy a természet, a világegyetem milyen egységes és összehangolt, az élet pedig mennyire kifürkészhetetlen, csodálatos valami… Én nem akarom a titkokat megfejteni, csupán gyönyörködtetni bennük.”

2006. szeptember 7-én hunyt el Marosvásárhelyen.


 


 

Erdélyi Művészeti Központ

Olt utca 2. sz., Sepsiszentgyörgy,
Kovászna megye, Románia
tel: +40 736 350 376

email: emuksepsi@gmail.com
Kövess minket!

Kiállítások nyitvatartása:

Kedd–Péntek: 9 - 17
Szombat: 10 - 14

bga logo 1
bga logo 1
bga logo 1

© 2020 – Erdélyi Művészeti Központ

Webfejlesztés, karbantartás: Digital Studio